8 millió forint feletti, 51 éve gyártott új UAZ Magyarországon

A sokak által ismert parancsnoki UAZ még a Lada Nivánál is hosszabb életútra tekinthet vissza.

A jó öreg UAZ-469-et, vagyis a parancsnoki UAZ-t még 1971-ben, majdnem 51 éve dobták piacra. Ami kiemelkedő ebben a történetben, hogy ez az 1977-es keltezésű Lada Nivánál is öregebb modell mind a mai napig gyártásban van, sőt Magyarországon is forgalmazzák.

Az UAZ-469 egy ideje Hunter néven megtalálható a kínálat soraiban, Expedíció nevet viselő csúcsváltozata pedig minimum 8,07 millió forint kifizetését után vezethető haza. Viszonyításképp, vegyünk egy fullextrás összkerék-hajtású 129 lóerős lágyhibrid Suzuki Vitarát, jelenleg egy ilyen autó 7,8 millió forintba kerül.

Az UAZ Hunter Expedíció elsősorban divatos kétszínű fényezéséről, egyedi lökhárítóiról, masszív gallytörő rácsáról, illetve 16 colos lemezfelnikre szerelt, 235/85-ös méretű BF Goodrich All-Terrain terepgumijairól ismerszik meg.

Az alapmodellnél 1,4 centiméterrel nagyobb hasmagasságú modellhez alapáron jár az oldalsó fellépő, a tetőcsomagtartó, illetve az elektromos csörlő. A motorháztető alatt egy 134,6 lóerős teljesítményű, illetve 217 Nm nyomatékú 2,7 literes szívó benzinmotor található.

Az ötfokozatú kéziváltóval, kapcsolható összkerékhajtással és hátsó differenciálzárral rendelkező, 130 km/h végsebességű UAZ Hunter Expedíció orosz alapára 1 274 000 rubel, vagyis átszámítva mintegy 5,21 millió forint.
A 1 007 000 rubeltől (4,12 millió forint) induló, Hunter Classic néven jegyzett alapmodell magyarországi alapára 6,68 millió forint.

Forrás: https://hvg.hu/cegauto/20220217_8_millio_forint_feletti_51_eve_gyartott_uj_uaz_Magyarorszagon

Hírek

Visszahívjuk?

+36

* A megadott telefonszámot nem használjuk fel későbbi, marketing célú megkeresésre.